HelloBalaton

Program


Új szöveg

Új szöveg

Az Élet és Irodalom című folyóirat 1999. novemberében leközöl egy levélváltást Tar Sándor író és Kenedi János történész között. Tar Sándor ebben a nyilvánosságra hozott magánlevelében bevallja, hogy tíz éven át jelentett barátjáról az állambizottság III/III-as ügyosztályának. Leírja, hogy zsarolták, szenvedett, alkoholista lett, nem tudott írni, és nem tud barátja szemébe nézni.  more

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date: Thursday, April 25 2013 7:00PM

„Egyszerűen beteg lettem ettől az egésztől, erkölcsi kollapszus, a barátnőmmel szakítottam, nehogy őt is, baráti körömben hallgatag, majdhogynem idegen lettem, kihűlt körülöttem a világ. Aztán elkezdtem inni, ami azelőtt nem volt szokásom, és ami sajnos tart ma is. Ennek csúcsa az volt, mikor bevittek a fertőző osztályra. Meg akartam halni, és más módon nem volt bátorságom, gyáva vagyok”. (Tar)
Kenedi János válaszában feltétlen barátságáról biztosítja egykori besúgóját és a pártállamot teszi kizárólagos felelőssé, bűnössé.
„Az áldozat Te vagy, Sanyi, mint bűnös, feladtad magad (egyik) ádozatod előtt. De tévedsz. A bűnös a politikai rendszer volt, amely felmosórongyot csinált egy emberből ‒ Belőled ‒ a tettes pedig az állambizottsági szolgálat. Ha nem is ártatlan, de ember akkor maradhatok ezután, ha kiállok érted, ha biztosítalak együttérzésemről és barátságomról”. (Kenedi)

A levélváltást nagy vita követi az Élet és Irodalom következő számaiban. A magyar irodalmi, publicisztikai, művészeti szféra elismert képviselői szólnak hozzá a levelekhez, ki elmarasztalóan, ki pedig ezzel vitába szállva azt védelmezően. A felolvasó est szövege ezeket a leveleket és az egymással vitázó ,érvelő cikkeket dolgozza fel és ezek által boncolgat olyan emberi kérdéseket mint a bűn és bűnhődés, árulás és megbocsájtás, kirekesztettség és felebaráti szeretet problémája.

Nyerhet-e megbocsájtást a Júdási tett az egyén vagy a társadalom szintjén? Ki döntheti el, hogy ki a bűnös és ki az áldozat? Jogunk van-e ítélkezni mások felett? Hogyan ismerhetjük meg saját történelmünket?

Kiss Csaba felolvasószínháza.

Our offer


A legendás páros visszatér egy szenvedéllyel és időtálló slágerekkel teli estére! Az elmúlt esztendő diadalmenet volt Kökény Attila és Rakonczai Viktor számára. Országszerte és a határon túl is ezrek szívét hódították meg olyan slágerekkel, mint a Ha újra látlak, a Veled elrepülnék vagy a Csókolj még egyszer.

A 60-minute tour starts every day at 13:30, 15:00 and 16:30 in English. To request a tour in other languages (Italian, Spanish, German, French, Greece and Hungarian), please get in touch with the OperaTour team. Please note that the auditorium is closed for visits during rehearsals. Guided tours are not available during performances.

A VeszprémFest 2026-os programjának nyitóelőadója a kolumbiai énekes-dalszerző Juanes, a latin rock műfaj egyik nemzetközileg legismertebb képviselője. Több mint két évtizedes szólókarrierje során zenei munkásságát jelentős díjakkal ismerték el: gyűjteményében 4 Grammy-díj és 26 Latin Grammy-díj szerepel, utóbbival a díj történetének egyik legtöbbet kitüntetett előadója.

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.