ZÁDOR TRIÓ KONCERT
A zenekar az Újpesti Zeneiskola zenekari gyakorlatain alakult 2019-ben. Hamarosan az iskola falain kívül is kipróbálhatták magunkat, így nem sokkal később már jazzklubokban, rendezvényeken, esküvőkön is zenéltek.

Eddigi munkásságuk kivonatát a tavaly decemberben megjelent ’Mókus’ című lemezükre rögzítették, amelyen 3 saját dal és 2 jazz standard hallható. Koncertjeik műsorát mindig az adott eseményhez igazítják: saját szerzeményeikből, valamint jazz standardek széles spektrumából építkeznek. A swing slágerektől kezdve, Charlie Parker bebop klasszikusain, Coltrane-balladákon és latin dallamokon át Oscar Peterson ritkán játszott, komoly hangvételű kompozíciójáig bármi előfordulhat.
Az előadásunk a tanév második féléves alkotómunka lenyomata, amelyben színpadra visszük mindazt, amit tanáraink és táncosaink ebben a félévben közösen…
Főszerepben: DESPERADO FEAT. TIMI A lemezjátszók mögött: SHABBA
NÉPI. KULTÚRA. FINÁLÉ.
položka/y v košíku
celkom:
Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.