"Boldogító az összhang. Az egyik szereplő belekezd egy mozdulatsorba, aztán folytatja a másik, aztán újabb ötlet születik és hullámként fut végig a társaságon, és így tovább, amíg egyszer csak vége szakad a játéknak. De addigra már repült tyúktojás és strucctojás, mert a világ gömbölyű, és az emberek néha szeretik, máskor pedig gyűlölik egymást, de ezen a golyóbison kell, hogy együtt éljenek, és ennek a nyolc színésznek a színpad kicsiny világában ez bámulatosan sikerül." (Szepesi Kriszta, Pesti Műsor, 2008.)
Egymásba gabalyodásból társas magány
"De ez nem tánc, még kevésbé balett, inkább mind hevülékenyebb, ugyanakkor pajkos, gyermeki csínytevés, olyan mintha nagy fantáziájú kölykök rossz fát tennének a tűzre, elbabrálnának - egymást is beleértve - mindazzal, ami a kezük ügyébe kerül. Kipróbálják, mi mire használható, A tojásokat például egymás szájába csókolják. Vagy éppen a nyers tojást is narkotikus kéjjel szippantják magukba. Tojás formájú lasztit passzolgatnak, közben rafinált módon helyezkednek, mintha az életben kiszorítósdit játszanának. Tébolyult energiával nekirohannak a falnak, mintha iparkodnának kifutni a világból. Bizonyos dolgokat előre rögzítettek, de amúgy felszabadultan improvizálnak. Végigpróbálgatják saját lehetőségeiket is." (Bóta Gábor, Nészava, 2009.)
