HelloBalaton

program


Szalóki Ági gyerekkoncertje

Szalóki Ági gyerekkoncertje

Szalóki Ági pályafutása 1994-ben indult. A Nádasdy Kálmán Zeneiskolában Bodza Klára növendéke volt népi ének tagozaton. Nyitott zenész, aki inspirációt elsősorban a tradicionális zenéből és a magyar költészetből merít. 2004-ben alapította első zenekarát, és készítette el első szólólemezét. Példaképei és mesterei Sebestyén Márta, Dresch Mihály, Szakcsi Lakatos Béla, valamint erdélyi magyar és cigány falusi énekesek. Lemezei nemcsak Magyarországon népszerűek. Nyolc lemeze jelent meg Japánban. Többszörös Fonogram-díjas, Artisjus előadói díjas, Regionális Príma díjas, Liszt Ferenc-díjas előadóművész.
Ezen a koncerten Ági a hazai és nemzetközi zenei élet kiváló művészeivel lép színpadra.  Læs mere

Dato



Szalóki Ági pályafutása 1994-ben indult. A Nádasdy Kálmán Zeneiskolában Bodza Klára növendéke volt népi ének tagozaton. Nyitott zenész, aki inspirációt elsősorban a tradicionális zenéből és a magyar költészetből merít. 2004-ben alapította első zenekarát, és készítette el első szólólemezét. Példaképei és mesterei Sebestyén Márta, Dresch Mihály, Szakcsi Lakatos Béla, valamint erdélyi magyar és cigány falusi énekesek. Lemezei nemcsak Magyarországon népszerűek. Nyolc lemeze jelent meg Japánban. Többszörös Fonogram-díjas, Artisjus előadói díjas, Regionális Príma díjas, Liszt Ferenc-díjas előadóművész.

Szalóki Ági családi koncertjén az elhangzó dalokat a Körforgás c. lemez dalaiból, a Cipity Lőrinc és Gingalló dalaiból, sőt, a Téli-nyári labodából válogatja. Elhanganak majd olyan dalok is, amik legújabb, a Zümmögő idő című lemezén találhatók meg. 

Ezen a koncerten Ági a hazai és nemzetközi zenei élet kiváló művészeivel lép színpadra. 
 
Közreműködnek: 
Szalóki Ágnes – ének
Kovács Zoltán - nagybőgő
Csókás Zsolt – gitár
Szabó Dániel Ferenc – ütőhangszerek

PÅ PLAKATEN


A Keleti István Művészeti Szakgimnázium végzős hallgatóinak előadása

Jazz, gypsy jazz és magyar könnyűzene egy estén. Négy ismert és méltán rajongott zenei karakter robban be a színpadra, garantálva…

Éld át a legnagyobb rock slágerek varázsát egy különleges estén, ahol a legendás dallamok vonósnégyes előadásában, több száz gyertya fényénél…

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.