HelloBalaton

Tytuł


Rákász Gergely Karácsonyi Orgonakoncert

Rákász Gergely Karácsonyi Orgonakoncert

2023-ban 30 éve állok színpadon.
 więcej

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date: Piątek, 29 Grudnia 2023 19:00

Az adventi és karácsonyi koncertek műsorát olyan alkotók remekműveiből állítottam össze, akik nagy hatással voltak rám, és formálták a játékomat, az előadói attitűdömet, a világnézetemet.

Velünk lesz Ch. M. Widor, akitől az erős barátságról, az okos és kemény munkáról és a minden körülmények között megtartott emberségről tanulhatunk. Vivaldi, aki fél szemmel mindig figyelt bennünket hallgatókat. Ki tudja talán még onnan fentről is figyel, hogy amit alkotott az feltölt-e bennünket, örülünk-e neki, közelebb emel-e a Jóistenhez. Ha így van, meggyőződésem, hogy mosolyog a számára kirendelt mennyei kertben, templomban, vagy palotában - ahogy az ott fent szokás. Játszom Liszt Ferenctől, hiszen ki mutathatná meg jobban mi is az a „self made man”, hogy még egy intéző fiából is lehet világhírű muzsikus – kitartással és önmaga árnyékának átlépésével. Bach pedig, az örök Bach olyan teljes képet mutat nekünk amilyen a muzsikája. Életvidám, életigenlő, bátor, mindenek felett precíz ember, aki érti a teremtést, és ismeri benne a helyét.  Utazzon velem és az elmúlt 30 évem példaképeivel 2023 adventjén, karácsonyán!

Nasza oferta


Babaróka 3+ 100 perc, 1 szünettel Bábtechnika: bunraku

A swing aranykora elevenedik meg ezen a különleges estén, ahol a virtuóz hangszeres játék és a lendületes ritmusok garantáltan magukkal ragadják a közönséget. A Győri Filharmonikus Zenekar és a Swing á la Django találkozása igazi zenei utazást ígér, Mester Dávid vezényletével.

Július 19-én, 20:30 órakor a Siófoki Szabadtéri SzínpArt színpadán nevetéstől hangos est várja a közönséget!

Proponujemy również


A Szép nyári nap című musical valamikor a hetvenes években játszódik Bácsszentmárián, egy olyan építőtáborban, amelyik közel van a jugoszláv…

Az Én és a kisöcsém című operettből általában csak a címadó dalt szokás ismerni. Pedig ez az édes történet tele…

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.