Frenák Pál Társulat:InTimE
Frenák Pál InTimE című koreográfiáját 2008 decemberében láthatta először a közönség és a bemutató óta eltelt években a produkció meghódította a hazai és a nemzetközi táncszcénát egyaránt. Læs mere
Frenák Pál InTimE című koreográfiáját 2008 decemberében láthatta először a közönség és a bemutató óta eltelt években a produkció meghódította a hazai és a nemzetközi táncszcénát egyaránt. Læs mere
Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Last event date: Onsdag, 29. April 2015 20:00
Vörös rózsákkal teleszórt tiszta fehér tánctér és koromfekete falak. Ebben a térben találkoznak, fonódnak össze vagy épp taszítják el egymást a kapcsolatok hálójába gabalyodott, botladozó, csábító, vágyakozó és vergődő figurák. Az emblematikus vörös kanapé mellett, körül, mögött.
„Ezerarcú himnusz a testi szerelemről és az érzékek tobzódásáról; az érzékiség minden kétes tetszelgéstől és közönségességtől mentes megjelenítésének szép példája.” (Raphaël de Gubernatis, nouvelobs.com)
„Ebben az etűdben a koreográfia minden egyes mozdulata gyönyörűen példázza a vágyódást, az akarást, és mindazt, hogy a test meddig is képes a vágy színlelésére. (…) A zörejek, a hangfoszlányok, az elektronikus zene és a hideg, acélos, kontúros fények képzőművészeti alkotássá varázsolták a színpadi pillanatokat.” (Makrai Sonja, Magyar Nemzet)
„Az InTimE-t úgy nézzük, mintha először találkoznánk Frenák-művel. Csupa meglepetés. Erős hatás. A kivitelezés könnyed eleganciája. Az arányok megkapó, tökéletesség érzetét keltő harmóniája. Az erotika szégyentelen vadsága és klasszikus előkelősége. A meztelenség kiszolgáltatottság helyett méltóságot sugároz. Magától értetődő önmaga vállalását az előadók részéről. A nézőben pedig gyönyörűséget kelt a műtárggyá változtatott test szépsége.” (MGP, Népszabadság)
„Frenák nem szépeleg, nem gügyög, nem hazudik. Az InTimE minden vadromantikus álca ellenére az időbe vetettség tragikus tapasztalatával szembesít: ölelni azért kell, mert halandók vagyunk. (…) minden pillanat az enyészet fényében lesz különleges. (…) Ezt a rettenetet ilyen őszintén, de mégis ennyi szívszorító tapintatba, szépségbe becsomagolva csak Frenák képes közvetíteni.” (Tóth Ágnes Veronika, revizoronline.hu)
Frenák Pál InTimE című koreográfiáját 2008 decemberében láthatta először a közönség és a bemutató óta eltelt négy évben a produkció meghódította a hazai és a nemzetközi táncszcénát egyaránt. A 2009-ben az év legkiemelkedőbb táncelőadásának járó Lábán-díjra jelölt előadás a premier óta járt már többek között Franciaországban, Olaszországban, Romániában, Szlovákiában, Lengyelországban, Dániában, Litvániában illetve Belgiumban is. A darab 2012 tavaszától új szereposztásban látható: a produkció a Cirque du Soleil kötelékében is dolgozó táncossal, Feicht Zoltánnal és a fiatal tehetséggel, Vasas Erikával egészült ki.
Támogatók:
Arcus Temporum, Picardie, Espace des Arts, La Rose des Vents, Centre National de la Danse à Pantin, Ministére de Culture et Communication, Région Nord-Pas de Calais
Alkotók:
Koreográfus: FRENÁK Pál
Táncosok: FEICHT Zoltán, BUKTA Gergő, JANTNER Emese, Marie-Julie DEBEAULIEU, Nelson REGUERA, VASAS Erika
Zene: GERGELY Attila
Fény: MARTON János
Hang: HAJAS Attila
Díszlet & maszk: MAJOROS Gyula
Jelmez: SZABÓ Gergely
Színpad: MOLNÁR Péter, ZOLTAI György
A nagyszabású musicalt, amelyben a Halál lép elő főszereplővé, az egyik legnépszerűbb zenés színházi darabként tartják számon, 1992 óta hódít világszerte töretlen sikerrel.
Császár András, a középkorú hivatalnok már unja jól megszokott kis életét, azonban minden megváltozik, amikor a metróban összeütközik egy ismeretlennel és elcseréli vele az aktatáskáját. Az idegen táskában 2 millió eurónyi értéket talál, ám esze ágában sincs azt visszajuttatni jogos tulajdonosának, inkább új életet készül kezdeni az ölébe hullott busás summából. Ahhoz, hogy ez valóra váljon Andrásnak már csak meg kell birkóznia a rendőrséggel, a maffiával, továbbá az sem könnyíti a dolgát, hogy a felesége sem óhajtja egy csapásra otthagyni Óbudai otthonukat.
A Fővárosi Nagycirkusz és a Kazanyi Állami Cirkusz közös produkciója, a MIRÁZS, a magyar és közép-ázsiai őstörténet legendás világába repíti a nézőt.
Minden idők egyik legkedveltebb romantikus története, az ikonikus film sikeréhez méltó, musicalként születik újjá a Madách Színház színpadán.
„Vivat, crescat, floreat!” - ünnepi hangverseny / 30. Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny
enhed(er) i kurven
total:
Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.