HelloBalaton

Podujatie


Brahms: Német requiem

Brahms: Német requiem

NOSZTALGIA. VÁGYÓDÁS. MEGNYUGVÁS.

VÁSÁRY

Aktuálne podujatia



Mint oly sok nagyszabású Brahms-kompozíció a Német requiem is hamar eljutott a magyar közönséghez, a mű 1884-ben a Pesti Vigadóban hangzott el itthon, és már a főpróbát is óriási érdeklődés övezte. Az egykori beszámolók szerint Bellovics Imre karnagy mindent elkövetett, hogy a koncert megfeleljen a felfokozott várakozásnak. A darab szövegét Brahms állította össze a Szentírás különböző könyveiből. Felhasználta a zsoltárokat, evangéliumokat, az apostolok leveleit, profétai könyveket, két esetben pedig apokrif szövegrészleteket is megzenésített. Brahms a választott szövegeken keresztül mindegyik tétel középpontjába a halál gondolatával foglalkozó embert állította.

Horusitzky Zoltán – Kodály egykori zeneszerzés-növendéke a Zeneakadémián – 1938-ban úgy látta, hogy ez a darab valójában nem liturgikus mű, nem gyászmise. Sőt még a hangulata is más. Minden rész az örök boldogság utáni vágyódásról szól. „Sóvár lelkem úgy vágyódik, óhajt, hogy láthassa a Te szent pitvarodat” – hangzik benne a zsoltár. A mű lelkivilága a vágyódás az eljövendő világ után: „mert e földön itt nincs örök hazánk”. Horusitzky szerint Brahms nem fest „metafizikai világot, hanem csak annak tükröződését az ember örök nosztalgiájában. Vágyódás és megnyugvás egy­szerre. Nem reális, nem is transzcendentális, nem ragyogóan derűs, nem is sötét borongású zene, hanem mindez együttvéve”.

J. Brahms: Német requiem

 Vezényel: Héja Domonkos

Közreműködik:
Szemere Zita szoprán
Kálmándy Mihály bariton
Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara
Magyar Rádió Énekkara vezető karnagy Szabó Sipos Máté

Tipy


A fiatal jeruzsálemi virtuóz, Hillel különleges helyet foglal el az izraeli zenei élet új generációjában, mert énekesként, dalszerzőként, zongoristaként és…

A Budapest Bár zenekar ezúttal Behumi Dórival, Kollár-Klemencz Lászlóval, Lovasi Andrással, Mező Misivel, Tóth Verával, Schoblocher Barbarával és Kiss Tibivel…

A Várkert Bazárban újra találkozhattok Rumini lebilincselő történetével, egy egészen különleges koncertszínházi előadás bemutatóján, ahol a Firkin Zenekar legalább akkora…

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.