HelloBalaton

program


„Apa kalapja” – Cseh Tamás emlékest

„Apa kalapja” – Cseh Tamás emlékest

Cseh Tamás munkásságának állít emléket Az „Apa kalapja” című produkció, melyet István István, Olajos Gábor, Horányi Tamás, Szántó Sándor, Veczán Emese adnak elő június 23-án (csütörtök) 20:30 órától a Szindbád Szabadtéri Pódiumszínpadán.

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date: Torsdag, 23. Juni 2022 20:30

„Apa kalapja” – Cseh Tamás emlékest

Cseh Tamás 1943 januárjában született. 1961-ben Budapesten a József Attila Gimnáziumban érettségizett. 1970-71-ben ismerkedett meg Bereményi Gézával, aminek eredményeképpen néhány hónap alatt több száz dal született. 1972-ben vált széleskörben ismerté, miután bekerült Jancsó Miklós „Még kér a nép” című filmjének alkotói stábjába.

Dal – és sanzonénekesként 1974-ben kapott működési engedélyt. A Levél a nővéremnek című album 1977-ben jelent meg. Ezen szerepel az „Apa kalapja” című dal is. 1981-ben adták ki Műcsarnok című nagylemezét, mely a korábbi koncertek legsikeresebb darabjait tartalmazta.

Később a Katona József Színház társulatának tagja lett. Ez idő alatt több új dal és album is született. Többek között a Frontvonulás, az Utóirat vagy az Új dalok című lemez, melyen a régi dalok új hangszerelésben szóltak.

Előadók:
István István
Olajos Gábor
Horányi Tamás
Szántó Sándor
Veczán Emese

Aktuelt


koncertmusical

A nagyszabású musicalt, amelyben a Halál lép elő főszereplővé, az egyik legnépszerűbb zenés színházi darabként tartják számon, 1992 óta hódít világszerte töretlen sikerrel.

PÅ PLAKATEN


2026. július 23., csütörtök 20:00 (esőnap: július 24.) 2026. július 25., szombat 20:00 (esőnap: július 26.)

Egyszerre politikai dráma, krimi és szerelmi história, amely a 15. század közepének izgalmas történelmi eseményeit eleveníti meg, bemutatva a Hunyadi…

A nyár a slágerekről is szól, ez az est pedig ebből a szempontból valódi best of válogatás. A zeneszerzők legkedveltebb…

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.