A színházcsináló
Az Orlai Produkció vendégjátéka Thomas Bernhard kultikus szövege, A színházcsináló alapján készült. A címszerepet Alföldi Róbert játssza, a rendező Pelsőczy Réka. Læs mere
Az Orlai Produkció vendégjátéka Thomas Bernhard kultikus szövege, A színházcsináló alapján készült. A címszerepet Alföldi Róbert játssza, a rendező Pelsőczy Réka. Læs mere
Írta: Thomas Bernhard
2 óra 30 perc, a közepén egy szünet
Bruscon (Alföldi Róbert), a Nemzet Színésze, kis társulatával vendégjátékra érkezik. Az új és ismeretlen helyen azonban szinte mindennel baja van. És csak pár óra van az előadás kezdéséig.
A sokszor radikálpesszimistaként emlegetett Thomas Bernhard (1931-1989) korának egyik legnagyobb írója volt. Szülőhazájával egész életében hadilábon állt, rögeszmés színpadi hősein keresztül hosszú kirohanásokat intézett az osztrák viszonyok és az egész modern emberi létezés nevetséges képtelenségével szemben.
A színházcsinálót olvashatjuk úgy, mint egy nagy színházi stand up, amit egyszerre mozgat a tűrhetetlen és igaz fájdalom, valamint a nagyképű és hitelt rontó reflektálatlanság.
Darvas Benedek könnyed zenei világával és Varró Dániel virtuóz dalszövegeivel elevenedik meg Rejtő Jenő népszerű regénye ebben az egyedülálló zenés…
Ugyan ki tudná összefoglalni, mi mindenről szól a farkasok közt nevelkedett Maugli története? Szól a születésről és a halálról, a…
enhed(er) i kurven
total:
Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.