HelloBalaton

Tytuł


A Premier

A Premier

Színház a színházban. Az alaphelyzet: egy képzeletbeli dráma képzeletbeli próbafolyamata, majd… A PREMIER!
A szereplők: A Momentán Társulat tagjai, akik egy sosemvolt színházi társulatot játszanak.
A műfaj, a konkrét karakterek, a konfliktus: kiderül, ha eljössz!

Wybierz termin




A Momentán Társulat legújabb előadásában színházasdit játszik, nem is akárhogyan: bepillantást nyerhetünk a premier előtti utolsó pillanatokba, amikor a rendező próbálja minden erejével összerántani a színészeket, a végső simításokat végzik, és közben még a szöveg is újra meg újra változik.

A műfaj előre adott, de a nézők, mintha színházigazgatók lennének, mindenbe beleszólhatnak, szavuk parancs. A szorgos alkotók igyekeznek is minden kívánságot teljesíteni, miközben előkerülnek rigolyáik, jó tulajdonságaik, vágyaik – hírnevük és titkaik is.

Humor, virtuozitás, műfaji bravúrok. Színház a színházban a Momentán Társulattal.
Aki szerette a Színházrendezők Viadalát, annak mindenképp itt a helye!

 

Praktikus információk:
Az árakat dinamikus árazással alakítjuk.
Az előadás hossza: kb. 2,5 óra (19:00-21:30), egy szünettel.
A színháztermet negyed órával az előadás előtt nyitjuk.
A színházi büfé az előadás előtt egy órával nyit.

Várunk szeretettel!

Proponujemy również


Gaetano Donizetti Lammermoori Lucia Opera két részben olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal

Ismerős sorsok, világhírű slágerek, ellenállhatatlan humor. A színpadon négy díva, négy csodálatos nő, akik mesterei a humornak és varázslatosan énekelnek...

Felejtsd el a sztereotípiákat, Alexander Popa darabja három színész játéka. Férj feleség, jóbarát. Vélt és valós igazságok, nyomozás, (mert egy…

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.