HelloBalaton

Person


Balázs Simonyi

Balázs Simonyi

Fødsel: 1980. augusztus 19. (Budapest)

Író, rendező, színész, fotográfus, kutató és ultrafutó. Gyerekkora óta színpad, kamera és mikrofon közelében él: 1986 óta szinkronizál, hangját pedig több ezer tévé- és rádióreklámhoz, valamint számos külföldi filmhez kölcsönözte. A Földessy Margit-féle drámastúdióban nőtt fel, majd a Momentán Társulat alapító tagjaként több mint egy évtizeden át a…

 Fortsæt
Facebook: https://www.facebook.com/nemazeblog

Nuværende programmer


Író, rendező, színész, fotográfus, kutató és ultrafutó. Gyerekkora óta színpad, kamera és mikrofon közelében él: 1986 óta szinkronizál, hangját pedig több ezer tévé- és rádióreklámhoz, valamint számos külföldi filmhez kölcsönözte. A Földessy Margit-féle drámastúdióban nőtt fel, majd a Momentán Társulat alapító tagjaként több mint egy évtizeden át a magyar improvizációs színházi élet egyik meghatározó szereplője volt.

Filmrendezőként dokumentum- és rövidfilmjeit több száz nemzetközi fesztiválon vetítették; ULTRA című dokumentumfilmje az Európai Filmdíj shortlistjére is felkerült. Alkotóként jegyzi a Kékkör című sorozatot és a Futóskönyvet is. Fotográfusként több alkalommal részesült Magyar Sajtófotó Díjban. Az ELTE filmelmélet–filmesztétika–magyar szakán végzett. Az Európai Filmakadémia tagja, PhD-fokozatát a kortárs dokumentumfilm alkotói jelenlétéből szerezte.

Húsz éve fut hosszútávokat és ultrákat: teljesített 12 Spartathlont, 5 UB-t, sok Ironmant, több száz kilométeres versenyeket, és rendezőként is gyakran ugyanaz érdekli, mint futóként: mi történik az emberrel, amikor sokáig kell menni tovább. Hosszútáv című önálló estjében futásról, munkáról, kitartásról, kudarcról, mániáról és arról beszél, hogy mi marad belőlünk akkor, amikor már elfogyott minden könnyű magyarázat.A Dumaszínház Duma Akadémia előadója.

East End: Idővonal - sétaszínház

Trafó Kortárs Művészetek Háza
  • Instruktør assistent

HáziMozi - romantikus komédia

Momentán Társulat
  • Skuespiller

Impró hétfő: Momentán Társulat - Ütközet

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Skuespiller

KEX ÉS TEA - KOESTLER ARTÚR EMLÉKEST

Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
  • Skuespiller

MINI

Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
  • Skuespiller

NAGY IMPRÓ NAP - Házimozi

Momentán Társulat
  • Skuespiller

NAGY IMPRÓ NAP - mini

Momentán Társulat
  • Skuespiller

NAGY IMPRÓ NAP - Reneszánsz RögvEst

Momentán Társulat
  • Skuespiller

NAGY IMPRÓ NAP - RögvEst

Momentán Társulat
  • Skuespiller

Reneszánsz RögvEst

Momentán Társulat
  • Skuespiller

RögvEst

Momentán Társulat
  • Skuespiller

Anbefalinger


Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.