Kup bilet
Koltai Róbert felejthetetlen filmje ezúttal Dés László nagyszerű zenéjével musicalként elevenedik meg. A vállfás Gyuszi bácsi nemcsak serdülő unokaöccsét, hanem bennünket is végig kísér a 60-as évek elejének Magyarországán, miközben különleges helyszínekkel, jellemekkel, élethelyzetekkel ismerkedhetünk meg.
Dumaszínház est
CSÁNYI SÁNDOR EGYSZEMÉLYES VÍGJÁTÉKA
A Flódni egy különleges, szórakoztató színházi élmény, ahol a humor, a kultúrtörténet és az improvizáció találkozik. Stahl Judit 2023 szeptemberében indította el új színpadi vállalkozását, amely már az első előadásokkal nagy sikert aratott: a premierek jegyei néhány nap alatt elfogytak, azóta pedig országszerte számos telt házas előadást ért meg.
Nyáresti zenés koktélparty. Hozzávalók fűszerként egy kis jazz, érzelmes musicalek, vérpezsdítő dallamok, vidám táncoslábú közönség. Aki zenés koktélt keveri Eperjesi Erika a Miskolci Nemzeti Színház színművésze. A fellépő művész: Eperjesi Erika
A Ringató foglalkozásokon megismertetjük a kisgyermekes családokkal a zenei nevelés lehetőségeit. Célunk, hogy a szülők és a gyerekek átéljék a közös éneklés és játék élményét. Várunk mindenkit, aki maga is úgy érzi, fontos az, hogy a művészet eszközeivel neveljünk, aki szívesen énekel, bővíti a dalkincsét, vagy éppen önmaga bátortalan az éneklésben.
pozycji w koszyku
suma:
Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.