HelloBalaton

Musik

Flere events


Chopin: 2. (b-moll) zongoraszonáta, op. 35 Rahmanyinov: 2. (b-moll) zongoraszonáta, op. 36 (1913-as, első változat) SZÜNET Rahmanyinov: 2. (c-moll) zongoraverseny op. 18 Közreműködik: Budafoki Dohnányi Zenekar Vezényel: Szüts Apor

A Miskolci Szimfonikus Zenekar bemutatja: Zene: John Williams a 22. Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon

Az Ilyenek voltunk… egy zenés, történetekkel átszőtt nosztalgiaest, ahol Détár Enikő, Fésüs Nelly és Ladinek Judit visszarepülnek fiatalságuk egyik legszínesebb korszakába: a ’80-as évekbe.

Paradigmaváltást jelent a StEFREM életében az Égrekiáltó lemez, amelyen kizárólag az énekegyüttes tagjainak saját szerzeményei szólalnak meg.

Vendég: Kovács Nóri énekesnő Tóth Zoltán (Republic 1990-2013)

Merüljünk el együtt Mozart A varázsfuvola című operájának titkaiban egy izgalmas beszélgetés keretében, amelynek központi témáját a remény, valamint a fény és a sötétség örök küzdelme adja. A résztvevők arra a kérdésre is válaszokat keresnek majd, hogy a mű miként tükrözi a 18. század szellemi kalandjait, és hogyan hat mai hallgatóira? A kedvesség, az emberség és a zene erejének kutatói arra is kíváncsiak, hogy miből ered a fuvola varázsa. Inspiráló gondolatok, kiváló vendégek, maradandó élmény.

Ne hagyja ki ezt az egyedülálló koncertet, ahol az olasz zeneszerző, Antonio Vivaldi halhatatlan műve, a Négy évszak csendül fel. Ez a különleges este egy vonósnégyes előadásában elrepíti a hallgatóságot Vivaldi zenei varázslatába.

Műsor: Bach, Mozart, Albinoni és Ravel művei

Egy korszak, egy életérzés, egy legendás zenekar dalai újra színpadon! A BEST OF HUNGÁRIA koncert a Hungária együttes legnagyobb slágereit olyan előadókkal hozza el a közönségnek, akik maguk is a zenekar történetének meghatározó szereplői voltak.

Wolfgang Amadeus Mozart: Die Zauberflöte (A varázsfuvola), K. 620

Az Apostol együttes több mint öt évtizede áll a magyar zenei élet legmeghatározóbb előadói között. Dalai – mint a “Nem tudok élni nélküled”, “Okosabban kéne élni”, “Eladó, kiadó most a szívem” – generációk kedvenceivé váltak, és ma is ugyanazzal az érzelemmel, erővel és időtlenséggel szólnak, mint régen.

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.