sajnos elfogyott
Mikulásváró zenés-dalos bábelőadás
Élt egyszer egy király a királynővel és lányukkal, a kis hercegnővel, akit Klárának hívtak. Boldogan éltek így együtt, ám egy nap a király szomorú lett, mert elvesztette a boldogságát. Klára mindenáron szeretné megtalálni, hogy édesapja megint boldog legyen, ezért útnak indul..
Dumaszínház est
Mindenki volt fiatal, de kevesebben voltak ötvenesek. Mi most azok vagyunk! És visszarepítünk mindenkit korosztályunkból azokba évekbe, amikor készülődött a rendszerváltás, amikor ismerkedtünk a Nyugattal, amikor minden csoda megtörtént.
2016 óta évről évre meghirdetjük ünnepi adománygyűjtő akciónkat, amelynek köszönhetően immár hátrányos helyzetű családok és sérült gyermekek ezreinek segíthettünk Önökkel közösen.
Vámos Miklós:
ANYA CSAK EGY VAN
‒ egyszerfenn, egyszerlenn szünet nélkül ‒
Egy zárt közösség valahol Európában, ahol a férfiak hozzák a törvényeket. Ők döntik el, mi helyes, mi nem. A nők dolga, hogy tiszteljék, szolgálják és feltétel nélkül elfogadják ezt a világot és azt az omnipotens Istent, akit a férfiak saját képmásukra fabrikáltak. Ez a közösség nem felejt, és nem bocsát meg. És nem fogadja be az idegeneket.
Dumaszínház est
A Kábítószerügyi Egyeztető Fórum és a Szegedi Nemzeti Színház közös színházi nevelési programján eddig csak középiskolai osztályok vettek részt, ezúttal azonban minden érdeklődőt szeretettel várunk. Különös tekintettel ajánljuk leendő és jelenlegi szülőknek, pedagógusoknak, segítő szakembereknek, továbbá mindenkinek, akiket foglalkoztatnak a szenvedélybetegséggel kapcsolatos élethelyzetek.
Dumaszínház est
"Mert Németországban minden éjszakát végigsírtam, annyira hiányzott innen minden."
Audio-séta 14 éves kortól
A KuglerArt Szalon intim atmoszférája és nagypolgári miliője miatt a közönség úgy érezheti, mintha Ady és Léda vendége lenne, a vendéglátók pedig minden titkukba beavatják a publikumot: hogyan lehet elrontani mindent halhatatlanságért cserébe.
A provokatív, ironikus, rendkívül népszerű stand up comedy igazi felszabadító effektussal él. Akik már látták, állítják, hogy a két nem közötti megértés és elfogadás útját indítja el. Valami megváltozik előadás után, ha más nem is, a kommunikáció mikéntje bizonyosan. Megnyílik egy olyan érzékelési tartomány, amely addig zárva maradt.
Dumaszínház est
A főszereplő kisfiú szenvedélyes úszó, akit szeretett nagypapája edz. Miközben ő egyre jobb eredményeket ér el, a nagypapa viselkedése fokozatosan megváltozik: először csak elfelejt egy-két apró dolgot, aztán zavartan kezd viselkedni; elfelejti a tárgyak nevét, eltűnik, meggyanúsítja az unokáját, hogy ellopta a pénzét, végül már saját tükörképét sem ismeri fel. A fiú kétségbeesetten próbálja megőrizni a régi kapcsolatukat, miközben szégyelli és titkolja is nagyapja állapotát, mert fél, hogy otthonba kell küldeni.
A rapid világában vagyunk és nyolc páros története kerül terítékre. A színészpáros arra keresi a választ, hogy egy tíz perces rapid randi alatt vajon lehetséges-e szerelembe esni. Mindenki egyedül van, és mindenki kapcsolatra vágyik.
Babáknak szóló előadás ismert mondókákkal, dalokkal és asztali bábokkal.
Gyermekszínházi előadás a Csillag Musical Társulat előadásában.
Tíz kortárs magyar író története a Budapest Bábszínház Nagyszínpadán. Történetek, amelyek lenyomatot adhatnak a korról, amelyben születtek, Szikszai Rémusz rendezében.
16+
185 perc 1 szünettel
Dumaszínház est
Két csavargó, Vladimír és Estragon várnak. Hogy kire, maguk sem tudják. Ahogy azt sem tudják biztosan, hogy jó helyen és jókor várakoznak-e, de nem mernek elindulni, nehogy Godot pont akkor jelenjen meg, amikor ők már elmentek. Godot pedig üzen: ma este nem jöhet, de holnap feltétlenül eljön.
14+
150 perc, 1 szünettel
Bábtechnika: árnyjáték, bunraku
Dumaszínház est
Szenteste, felgyúlnak a fények, mindenki együtt, és... Kész a baj?!
Hogy döntsük el, kihez megyünk előbb, apád feleségéhez vagy anyám szeretőjéhez? Tavaly Julika babaházat kapott, idén akkor nem lesz elég a plüssmaci, egyébként is, miért kell még az unokatestvéred mostohagyerekének is ajándékozni? Miért nincs kész a bevásárlólista? És miért nekem kell már megint mindent egyedül megcsinálni? Legalább Szenteste érnél haza időben... Miért kell mindent elrontani a veszekedéssel? Mikor töltjük már tényleg csak kettesben az ünnepet?
Egy nő elindul, hogy a párkeresés zsákutcái után megtalálja a helyes irányt egy olyan élet felé, amit érdemes élni. Útja egy idegen országon át kanyarodik vissza önmagához. Ezalatt nemcsak azt próbálja megérteni, hogy hol van az ő helye a világban, hanem arra is választ keres, hogy a mesterséges intelligencia korában mit jelent embernek lenni. Mik vagyunk és mivé leszünk, ha ezt az utat járjuk.
A Diótörő meséjét – Csajkovszkij csodálatos balettja révén– mindenki ismeri. Az előadás az eredeti Hoffmann által írt mese alapján készült melybe a balett szervesen illeszkedik.
A tipegő programban táncolunk, éneklünk, mesélünk, ringatunk, azaz babusgatunk.
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!