HelloBalaton

Tytuł


Vártalak – Koncertköltészet a Tárkány Művekkel - Tárkány-Kovács Bálint szerzői estje meglepetés vend

Vártalak – Koncertköltészet a Tárkány Művekkel - Tárkány-Kovács Bálint szerzői estje meglepetés vend

Tárkány-Kovács Bálint verseit elsősorban a Tárkány Művek lemezeiről ismerhette meg a közönség, ám ezek csupán három évtizednyi költészetének töredékét mutatják föl. Általában megzenésített versekről van szó, itt azonban olyan dalokról, amelyek megmaradtak versnek, mert ének helyett a beszéd maradt elsődleges médiumuk.

Wybierz termin



Annak ellenére, hogy ezek Tárkány-Kovács Bálint saját szerzeményei, az est során mégis meghívott vendégszínész fogja elmondani őket. A versek segítenek megérteni a Tárkány Művek dalait, a dalok pedig a verseket, zene és szöveg egymásba olvad – olykor a színész is énekel, máskor a versek zenei aláfestést kapnak, így lesz az egészből koncertköltészet. Az élményt az Albicz Ágnes és Sámson Rita által tervezett látványelemek és díszletek teszik teljessé.

cimbalom, zenekarvezető, dalszerző - Tárkány-Kovács Bálint
ének - Fekete Borbála
ének, fuvola, furulya - Viszkeleti Júlia
brácsa  Fekete Márton
gitár - Rónai Zsolt
nagybőgő - Molnár Péter
meglepetés vendég

Alkotók:
látvány: Albicz Ágnes, Sámson Rita

Rendező: Müpa

Proponujemy również


Dwight Robson és világhírű szólistái közkívánatra újra Magyarországra látogatnak.

2025-ben is Fenyő Ünnep, de most SWING & ROLL.

Idén engedd, hogy a karácsonyi készülődés az élményekről, az ünnepi illatokról, a találkozásokról és a jó zenékről szóljon. A Budapest…

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.