HelloBalaton

Program


Mustármag – Kulcsár-Székely Attila előadásában

Mustármag – Kulcsár-Székely Attila előadásában

Wass Albert írásaiból összeállított egyéni előadás Kulcsár-Székely Attila előadásában

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2021. október 30. szombat, 19:00

MUSTÁRMAG
önálló est

Az ötlet megszületése 2009 decemberéig nyúlik vissza, amikor egy karitatív akció keretén belül – jelesül az előadás honoráriumának elengedésével – eleget tettünk Kémenes Lóránt, Tür községbeli katolikus plébános meghívásának és az ott élő maroknyi szórvány magyaroknak eljátszottuk a Virágot Algernonnak című monodrámát. (Tür község, Romániában, Erdélyben, Balázsfalva – az 1918-as nagy román egyesülés helyszíne – árnyékában tengődő, szórvány magyar település.) Az előadás utáni beszélgetés során fogalmazódott meg bennünk, hogy készíteni kellene egy olyan egyéni előadást, amelynek elsődleges célja, hogy erősítse a magyar nemzeti öntudatot, és az elkövetkező évek során eljuthasson a legtávolibb szórványmagyarsághoz is. Így esett a választásunk Wass Albertre. A fent említett célon kívül azt a küldetést is szolgálja, hogy az egyik legnagyobb magyar írónkról, Wass Albertről eloszlassuk azt a tévhitet miszerint ő múltba forduló, búsongó, jövőkép és optimizmus nélküli, nacionalista és antiszemita. Kulcsár Székely Attila az előadás szövegét, az író verseiből, regényeiből, publicisztikáiból állította össze. A Kormorán együttes – a tőlük ismert nagylelkűséggel, a jogdíj elengedésével – a zenéjükkel támogatja az előadást.
További célunk, hogy legyen egy olyan nemzeti hovatartozást erősítő előadásunk, amely a magyar nemzet jeles ünnepein, megemlékezésein kerülne előtérbe. Az előadást a 2011-es Tür-i bemutatója óta több mint 150-szer játszottuk a legkisebb erdélyi szórvány magyar településektől, Magyarországon és Németországon át egészen Stockholmig…

Szerkesztette és előadja: Kulcsár-Székely Attila
Zene: Kormorán

Az előadás időtartama: 50 perc

Ajánlatunk


A swing aranykora elevenedik meg ezen a különleges estén, ahol a virtuóz hangszeres játék és a lendületes ritmusok garantáltan magukkal ragadják a közönséget. A Győri Filharmonikus Zenekar és a Swing á la Django találkozása igazi zenei utazást ígér, Mester Dávid vezényletével.

Az Orlai Produkció előadása.

Áprilistól tovább írjuk a Várkert Bazár és a Be Massive közös történetét. A Castle Session címmel induló sorozat szabadtéri eseményein a város lüktetése zenévé formálódik.

Ajánló


Aranyosi Péter önálló estjében közéleti kérdéseket boncolgatva elmeséli, hogyan is boldogul egy magafajta ötvenes a felgyorsult, közösségi oldalakkal és PIN…

Ismét koncertre invitálja Zorán a közönségét a Tokaj Fesztiválkatlanba 2026. július 12-én.

2026. július 3., péntek 20:00 (esőnap: július 5.) 2026. július 4., szombat 20:00 (esőnap: július 6.) A Margitszigeti Színház és…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!