
Kodály Művészeti Fesztivál - Kodály Táncház
Kodály Táncház a Kecskemét Táncegyüttes szervezésében
(Hírös Agóra Előcsarnok)
Kodály Táncház a Kecskemét Táncegyüttes szervezésében
(Hírös Agóra Előcsarnok)
Régen – más lehetőségek híján – a táncalkalmak jelentették jóformán az egyetlen szórakozást a faluközösségek számára.
Az emberi élet sorsfordulóihoz (pl. névnap, bevonulás, lakodalom), az év jeles napjaihoz (pl. farsang, húsvét, karácsony) vagy a munkához (pl. tavaszi juhmérés, aratás, szüret) szorosan hozzátartozó népszokások fontos eleme a közös tánc. A legények egy-egy szezonra zenekart fogadtak, kibéreltek egy alkalmas házat, vagyis táncházat választottak. Így nem csak a bál helyszíne, hanem maga az esemény is a táncház nevet kapta. A táncház rendjében szólisztikus, páros, esetenként lánc- vagy körtáncok váltják egymást, az egyes táncfajtákhoz szervesen illeszkedő muzsika kíséretében. A kötött stílus ellenére jelentős szerepet kap az improvizáció, a zenei elemek és a táncfigurák együtt lélegző variálása.
Kodály Táncházunk tánctanításába azokról a magyar tájegységekről fogunk táncokat válogatni, ahol Kodály Zoltán is megfordult népzene és népdalgyűjtő körútjai során.
Táncoktatók:
Polyák Nóra, Molnár Máté
Tánbemutatókkal közreműködnek a Kecskemét Táncegyüttes táncosai:
Babos Dániel és Misek Bettina
A talpalávalót Inoka Győző és barátai szolgáltatják:
Vizeli Bálint, Szilágyi Márton, Szabó János 'Csiga', Hegedűs Luca, Inoka Győző
A rendezvény a Nagyerdő szívében várja a bor és a jazz rajongóit, ahol három színpad koncertjei közül és mintegy 60-70…
Alapfokú gombaismereti tanfolyamunkon 121 fajjal ismerkedhetnek meg a jelentkezők, melyek között szerepelnek ehető, árusítható, védett, mérgező, kerülendő és gyógyhatású fajok…
A Magyar Gála fellépői: Napraforgók, Kéve Néptáncegyüttesek
pozycji w koszyku
suma:
Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.