HelloBalaton

Program


ÉRDI TAMÁS ZONGORAESTJE

ÉRDI TAMÁS ZONGORAESTJE

Érdi Tamás Prima Primissima- és Liszt-díjas zongoraművész, a Magyar Érdemrend lovagkeresztjének kitüntetettje. Látását egy hibás inkubátor következtében veszítette el, kivételes zenei tehetségére azonban már korán felfigyeltek. Tanára, Becht Erika egy speciális módszerrel, a művek újrakomponáltatásával tette számára „láthatóvá” a kottát.

Aktuális előadások



Pályafutása már fiatalon nemzetközi sikereket hozott: 17 évesen megnyerte a moszkvai Louis Braille Zongoraversenyt, majd a Bécsi Zeneakadémián folytatott tanulmányai után a torontói Királyi Zenei Konzervatóriumban szerzett művészdiplomát Leon Fleisher növendékeként. Azóta a világ immár 28 országában koncertezett, fellépett többek között a Carnegie Hall, a Lincoln Center és a Barbican Centre közönsége előtt is.

Hazatérése óta Mozart, Chopin, Schubert, Liszt, Bartók és Beethoven műveit bemutató lemezei a Hungaroton gondozásában jelennek meg. Művészi fejlődésében meghatározó szerepet játszott Kocsis Zoltán és Vásáry Tamás, akikkel számos nagy sikerű koncertet adott. Kocsis Zoltán 2010-ben így méltatta játékát: „Sokkal érzékenyebben nyúl a billentyűkhöz, mint a látó emberek… bizonyos dinamikai tartományokban olyan érzékenység van jelen a játékában, ami nálunk természetszerűleg nem lehetséges. Azt merném mondani, hogy Chopin-i mértékkel lehetne ezt a képességet mérni.”

Ezen az estén ez a kivételes tehetségű művész hívja Önt is egy különleges zenei utazásra!

ELŐADÓK:
Érdi Tamás – zongora

Ajánló


2026. július 19. 20.30 Gödöllői Királyi Kastély, Kastélypark SISI NYÁRI SZÍNHÁZ A Várudvari Nyári Színház és a Csiky Gergely Színház…

JODOK CELLO ismét Budapesten a kitörő sikerű premier után! A svájci crossover csellista, aki a klasszikus hangzást modern pop- és…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!