HelloBalaton

Program


Emlékek őre

Aktuális előadások



Az emlékek őre ifjúsági színházi előadás Lois Lowry azonos című regénye alapján, Komáromi Sándor színpadi szövegkönyvéből készül. Az előadás egy utópisztikus, látszólag harmonikus, szabályozott közösség működését mutatja meg, ahol az emlékezet, az érzelmek és az egyéni döntések intézményesen háttérbe szorulnak. A történet középpontjában egy fiatal szereplő felismerési folyamata áll, aki az emlékek átadásán keresztül szembesül a rendszer erkölcsi következményeivel.

A produkció célja egy önálló, repertoárképes ifjúsági előadás létrehozása, amely kortárs erkölcsi és társadalmi kérdéseket színpadi helyzeteken keresztül tesz átélhetővé a korosztály számára.

Pedagógiai szempontból az előadás izgalmas tanulási helyzetet is teremt. A szabályozottság, a döntések delegálása és az érzelmek kontrollja olyan kérdések, amelyek természetes módon kapcsolódnak a fiatalok mindennapi tapasztalataihoz. Az előadás alkalmas arra, hogy magyar nyelv és irodalom, etika, osztályfőnöki óra vagy színházi nevelési foglalkozás keretében feldolgozható legyen. Társadalmi hasznossága abban rejlik,hogy a fiatalokat véleményalkotásra, párbeszédre és felelős gondolkodásra ösztönzi.

 

Rendező: Komáromi Sándor

 

HORIZONT | REFLEKTOR | KALANDOR BÉRLETBEN

 

Korhatár: 9+

 

Az előadás hossza kb. 60 perc szünet nélkül.

 

Lépj be Jonas különös közösségébe!

Próbáld ki, milyen lehet itt dönteni, kérdezni és emlékeket őrizni; fedezd fel, hogyan lesz egy szövegből színházi jelenet!

KATTINTS IDE

 

 

 

Az emlékek őre (The Giver) is presented by special arrangement with International Literary Properties LLC. (www.internationalliteraryproperties.com).

Szereplők:

Emlékek őre – Várhelyi Áron
Jonas – Galgóczi Áron
Anya – Kocsis Adél
Apa – Németh Marcell
Tanító – Uzonyi Dávid / Hegedüs Levente
Lily – Budai Dorina
Amy – Mészáros Emma
Asher – Németh Armand
Rosemary – Németh Dóri

Alkotók:

A Soproni Színitanoda számára átdolgozta – Komáromi Sándor
A rendező munkatársa – Bősze Bianka
Rendező – Komáromi Sándor
 
 
 

Ajánló


A vakáció nem indul mindenki számára felhőtlenül: Péterke, a Vadliba őrs egyetlen lány tagja betegágyba kényszerül. Barátai azonban nem hagyják,…

Az ország egyik legsikeresebb előadása ismét Debrecenben! Mamma Mia! 2026. november 22-én a Főnix Arénában.

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!