A fekete kakas
A fekete kakas
Fabók Mancsi Bábszínháza
A fekete kakas
Fabók Mancsi Bábszínháza
Az irodalomtörténészek egyöntetű méltatása szerint Mikszáth Kálmán egyik legművészibb alkotása A fekete kakas, mégis rejtélyes okokból hangsúlytalan darabja maradt a mikszáthi életműnek.
Ezért is lehetséges, hogy csupán most látható először színpadon. A „nagy palóc mesemondó” utánozhatatlan humorával elénk tárt misztikus történet, Kupolyi figuráján keresztül élesen rávilágít, hogy mennyire megdöbbentő is az a hétköznapi életben, ha valaki a templomban hirdetett erkölcsi értékrend szerint élni és cselekedni képes. Őrültség-e önpusztító módon akár teljes magunkat is odaadnunk, ha a másiknak szüksége van rá? Mikszáth az esendő emberi lelket mélyen ismerő játékmester módjára, szenvedélyes szeretettel köti össze hőseit. A helyzeteket pedig úgy alakítja, hogy e mélyben sűrűsödő „szeretet-erő”, a legkülönbözőbb emberi megnyilvánulásokban törhessen, elemi erővel felszínre. Az ősbemutató egyszemélyes bábjátékban fogalmazódik meg, ahol bábos és az általa mozgatott báb lép egymással kapcsolatba. Ebben a színpadi világban szemmel láthatóan is elmosódnak az egyébként láthatatlanul, lélekben összekötött szereplők testi határvonalai. Előadásunkat 90 percben felnőtt és serdülő közönségünknek ajánljuk.
Díszlet: Mátravölgyi Ákos (Blattner-díjas)
Bábok: Palya Gábor
Rendezte és játssza: Fabók Mariann
A szövegkönyvet Mikszáth novellája nyomán írta: Fabók Mariann
Zene: Draskóczy Lídia, Keresztes Nagy Árpád, Danhauser Pál, Simó József
Dumaszínház est
Presser Gábor és Sztevanovity Dusán közismert dalaival fűszerezett darabja az egyik legsikeresebb magyar musical. Az „Ég és föld” között elhelyezkedő…
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!