Køb Billetter
vígjáték
A Liliom Produkció új musical bemutatója nem meglepő módon négy negyvenes gyerekkori barátnő (Alíz, Bella, Petra és Laura) viszontagságairól szól, akik egy Balaton-felvidéki villában töltik ,,lánybúcsújukat”.
Korszakos festő távozik az élők világából. Képei a világ minden jelentős múzeumában fellelhetők, és egy magára valamit is adó műgyűjtő ki nem hagyná alkotásait a gyűjteményéből.
A kopasz énekesnő című abszurd drámát ezúttal bábok által keltjük életre a kedves Nézők előtt és biztosíthatjuk Önöket, hogy semmit nem fognak érteni, vagyis, hogy minden pontosan egyértelmű lesz. De azért a tanulságot mindenkinek magának kell levonnia, ha üt a falióra.
A dzsungel könyve azon ritka produkciók egyike, mely mindenekelőtt az ifjúságnak szól, ám életmodell-jellege minden korosztály számára alapvető felismeréseket, élményeket, katarzist nyújt.
Bemutató: Fekete Ádám: Átszabva - stand up special - Füge Produkció
Murray Schisgal, amerikai író és producer komikus vígjátéka, a Szerelem Ó! 1965-ben debütált a New York-i Broadwayn.
A 90-es évek ikonikus filmvígjátékából készült musicalsiker, a West Enden és a Broadwayn már nézők millióit elcsábító Apáca Show az Erkel Színház színpadán!
Húzzad csak, kivilágos virradatig Operett muzsika kabaré jelenetekkel fűszerezve
Back to the 80s – mert a jó zenék és a jó esték sosem mennek ki a divatból. Valentin-napon töltsetek el egy varázslatos éjszakát a Weöres Sándor Színházban.
enhed(er) i kurven
total:
Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.